Illyés Gyula : Ősz felé

Illyés Gyula : Ősz felé

Minden ősz felé úgy közelgek
reménykedve s gyermekül bízva,
mintha egy Édesanya várna
valahol engemet ott vissza.

Régi anyámnál is édesebb;
éri arcomat szemefénye,
békéltető, ki a férfit is
csecsemőként vonja keblére.

Kedvesemmel járom e rétet,
hol immár őszi szagok szállnak;
derengve emlékszem köténye
illatára e jó anyának.

Múlásnak, ősi nyugalomnak
terjeng e szagokban a titka;
tétován állok s futnék az ő
erős térdei közé vissza.

Tünődő mosolygás melegszik
a nap körül s kit soha sírni
nem láttatok: szivemet forró
panaszok sulya nehezíti.

Előbb még sirnék s már mosolygok,
úgy érzem az ő közelségét –
fényes felhők lebbennek, mintha
ő nyujtaná a zsebkendőjét.

114 éve ezen a napon született Illyés Gyula, e bejegyzéssel Rá emlékezünk.

Illyés Gyula (eredetileg, 1933-ig Illés Gyula; SárszentlőrincFelsőrácegrespuszta, 1902. november 2. – Budapest, 1983. április 15.) háromszoros Kossuth-díjas magyar költő, író, drámaíró, műfordító, lapszerkesztő, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. A Digitális Irodalmi Akadémia megalakulásától annak posztumusz tagja.

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s