hit. remény. szeretet.

Szentlecke a Zsidókhoz írt levélből, Zsid 11,1-2.8-19
A hit hősei abba az országba vágyódtak amelyet nem emberkéz épített.

Testvéreim!
A hit szilárd bizalom abban, amit remélünk, meggyőződés arról, amit nem látunk. Őseink ebből merítettek bizonyosságot.

Ábrahám hitből engedelmeskedett a hívásnak, hogy költözzék arra a vidékre, amelyet örökségül kellett kapnia. Elindult anélkül, hogy tudta volna, hová megy.

Hittel telepedett le az ígéret földjén, idegen országban. Sátorban lakott Izsákkal és Jákobbal, akik ugyanazt az ígéretet örökölték. Várta ugyanis azt a szilárd alapokon nyugvó várost, amelyet majd az Isten tervez és épít.

Sára is a hitében kapta az erőt, hogy előrehaladott kora ellenére anya lehessen, mert hűségesnek tartotta azt, aki az ígéretet tette. Ezért ettől az egytől, noha már nem volt fiatal, annyian származnak, mint az égen a csillag vagy mint a tengerpart megszámlálhatatlan fövenye.

Hitben hunytak el ők mind, de anélkül, hogy az ígéret teljesedését megérték volna; csak messziről látták és üdvözölték, elismerve, hogy vándorok és jövevények a földön. Akik így beszélnek, megvallják, hogy hazát keresnek.

Ha arra a földre gondoltak volna, ahonnan kijöttek, lett volna alkalmuk a visszatérésre. De egy jobb haza után vágyódtak, a mennyei után. Ezért az Isten sem szégyelli, hogy Istenüknek hívják, hiszen hazát készített nekik.

Ábrahám hittel áldozta fel Izsákot, amikor az Isten próbára tette. Kész volt feláldozni egyszülöttjét, ő, aki ígéretképpen kapta, és hallotta: „Izsák által lesznek utódaid.”

Biztosra vette, hogy az Isten képes a halottakat is feltámasztani.

Ezért vissza is kapta, mintegy előképül.
Ez az Isten igéje.

A Zsidókhoz írt levél (Héber levél) az Újszövetségbe kanonizált levél. A szerző és a címzett “személyéről” a kutatók nem jutottak megegyezésre.

Ábrahám (héberül: אַבְרָהָם Avraham, tibériai kiejtésselʾAḇrāhām, askenázi kiejtéssel Avrom, Avrohom vagy Avruhom; jelentése: sokak apja/vezére; arabul: ابراهيم, Ibrāhīm) próféta volt, akit a judaizmus mellett a keresztény, az iszlám és a Bahá’í vallás is ősatyaként tisztel.

Layanda: Love (Szerelem)

Layanda: Love (Szerelem)

A szerelem mindenhatóságáról.
It’s all about LOVE!
MUSICIANS:
Fodor Réka – Vocal, Udu
Tóth Szabi – Sitar
Bakai Marci – Violin
Hock Ernő – Double Bass
Schäffer László – Guitar
Jäger Dávid – Sarangi
LYRICS:
Love
When the day is breaking
being awake in my world
watching the sky
searching searching
on the waters under roots
emotion overflows
I make it stop, I let it go
wonderful grace
Egy erdélyi énekes és táncosnő, egy kiváló hegedűművész és egy majdnem indiai szitáros. Ez a Layanda!
Saját honlap itt.

pénz. Föld.

„A pénz nem él, de mi emberek úgy teszünk, mintha élne.

Mintha egy biológiai lény lenne, amely növekszik, fejlődési ütemet diktál, parancsol.

És mi, az emberek, miközben ezt a látszatlényt szolgáljuk, követjük parancsait és áldozunk is neki.

Feláldozzuk az időt, az emberséget, a kapcsolatokat, a belátást, az együttérzést és a szeretetet, de úgy, hogy közben kizsigereljük Földanyát, aki tényleg él, és akiből valóban minden földi élet származik, mert Ő valóban a saját anyagát és életerejét adta oda használatra minden élőlénynek.”

Laár András (Budapest, 1955. augusztus 9. –) magyar humorista, költő, zeneszerző, színész, dalszövegíró, buddhista pap, a L’art pour l’art Társulat és a KFT együttes alapító és jelenlegi tagja.

alkalmas. időpont.

„A legalkalmasabb időpont egy fa ültetésére húsz évvel ezelőtt volt.
A második legalkalmasabb időpont most van.”

kínai közmondás

birtoklás

„Valójában semmit sem birtokolsz, csak őrzöl egy darabig.
S ha képtelen vagy továbbadni azokat, akkor azok birtokolnak téged.
Bármi legyen is a kincsed, úgy tartsd a markodban, mintha vizet tartanál.
Mert ha megszorítod, eltűnik.
Ha kisajátítod, tönkreteszed.
Tartsd szabadon, és örökre a tiéd marad.”

Gautama Sziddhártha, Gautama Buddha, Sákjamuni Buddha vagy egyszerűen Buddha, ókori bölcs, a buddhizmus meghatározó alakja. Úgy tartják, hogy leginkább Kelet-Indiában élt és tanított, valamikor az i. e. 6. és 4. század között.

ablak. nézni. látni.

Hogyan látunk…?

Egy fiatal pár új házba költözik.
Első reggel, reggelizés közben a fiatalasszony kinéz az ablakon, és látja, hogy a szomszéd teregeti a ruhákat.
„Milyen koszosak azok a ruhák” – mondja a férjének, „lehet, hogy nem tudja, hogyan kell rendesen mosni.Talán mosószappanra lenne szüksége.”
A férj végighallgatja, és csendben fogyasztja a reggelijét.
Ez így megy a következő napokban is: amikor a szomszéd kiteregeti a ruhákat, a fiatalasszony ugyanazokat a megjegyzéseket teszi rá.
Egy hónappal később a feleség meglepődve veszi észre, hogy a szárítókötélen tisztára mosott ruhák sorakoznak, és meg is jegyzi a férjének:
„Nézd, végre valahára megtanulta a szomszédasszonyunk, hogyan kell rendesen kimosni a ruhákat! Vajon ki taníthatta meg rá?”
A férj ekkor felnéz, és így szól:
„Ma korán reggel felkeltem, és megtisztítottam az ablakokat.”

Így van ez az életben is…
Az, hogy hogyan látunk embereket, mindig azon múlik, hogy mennyire tiszta az ablak, amin keresztül nézzük őket.

György Tibor

Nt. György Tibor szentszéki tanácsos, plébános
Születés helye és ideje: Gyergyószentmiklós, 1961. február 17.

Pappászentelés helye: Gyulafehérvár, 1986. június 22., többek között Csíkszeredában is szolgált.
Teológiai tanulmányok: 1980-1986, SIS
Jelenlegi szolgálati hely: Marosvásárhely

Forrás : György Tibor facebook.

feladat. a Te feladatod.

A Te feladatod hogy ne itélkezzél mások felett.
A Te feladatod nem az hogy kitaláld, hogy valaki megérdemel-e valamit vagy sem.

A Te feladatod, hogy felemeld az elesettet, visszaállítsd a sérültet, és gyógyítsd a megbántottat.

Your job is not to judge.
Your job is not to figure out if someone deserves something.

Your job is to lift the fallen, to restore the broken, and to heal the hurting.

Joel Scott Osteen (1963 március 5-) amerikai igehirdető, szerző, a legnagyobb protestáns vallás vezető lelkésze aki az Texas állambeli Houstonban él.

Facebook oldal : Joel Osteen Ministries.

Saját honlap itt.