tanítás. békesség. Jézusé.

† Evangélium Szent János könyvéből, Jn 14,23-29

Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak:

„Aki szeret engem, megtartja tanításomat, Atyám is szeretni fogja őt, hozzá megyünk, és lakóhelyet veszünk nála.

Aki nem szeret, az nem tartja meg tanításomat.

A tanítás pedig, amelyet hallotok, nem az enyém, hanem az Atyáé, aki engem küldött.

Ezeket akartam nektek elmondani, amíg veletek vagyok. S a Vigasztaló, a Szentlélek, akit majd a nevemben küld az Atya, megtanít titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek.

Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek.

Nem úgy adom, ahogy a világ adja nektek.

Ne nyugtalankodjék szívetek, és ne csüggedjen. Hiszen hallottátok, hogy azt mondtam:

Elmegyek, de visszajövök hozzátok. Ha szeretnétek, örülnétek annak, hogy az Atyához megyek, mert az Atya nagyobb nálam.

Előre megmondtam nektek, mielőtt megtörténnék, hogy ha majd bekövetkezik, higgyetek.”

Ezek az evangélium igéi.

János evangélista, katolikus körökben Evangélista Szent János (ógörögül: Ἰωάννης), (kb. 6 – kb. 100) a tizenkétapostol egyike. Az evangélium úgy emlegeti, mint a tanítvány, akit Jézus szeretett. A tanítványok közt a legfiatalabb, és a tizenkettő közül az egyetlen olyan, aki nem vértanúhalált halt. A negyedik evangélium, három apostoli levél és a hagyomány szerint a Jelenések könyvének szerzője.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.