köszönet. a két évért. :)

első bejegyzésEzzel a bejegyzéssel indult útjára ez a blog, 2o12 június elsején.

Mint ahogy írtam itt is, soha sem gondoltam volna hogy valaha ennyien olvassák ezeket a bejegyzéseket.

Elsősorban inkább saját magam számára íródtak, de örömmel tölt el, hogy mások is találnak közöttük értelmet, értéket, jó gondolatot.

Pár szám az elmúlt együtt eltöltött két évről :

Összesen eddig 2o14. június 4.-ig 158.786 megjelenítés, legtöbb 3.713 megjelenítés 2o14. december végén, egész pontosan december 23.-án karácsony körül, amikor csak ezt a bejegyzést több mint 24oo alkalommal jelenítették meg.
De a fent említett bejegyzésnek volt még egy csúcspontja 2o14. március 12.-én. amikor 325o megjelenítést nyugtázhattam csak ennek a bejegyzésnek köszönhetően.
Mivel (mint utólag kiderült) tévesen Kányádi Sándornak tuladonítottam a verset, ezúton is  elnézést és megértést kérek az olvasóktól.

statisztikaTovábbi adatok találhatók a mellékelt képen.

Legforgalmasabbnak 2o13 decembere bizonyult 22.o96 megjelenítéssel, napi 713as megjelenítési átlaggal.
Nem tudom miért van az az érzésem hogy akkor 2o13 karácsonyakor több embernek volt egyszerre szüksége pozitív gondolatokra és írásokra, bátorításra, egy jó szór, hogy érezhessék a jóban vetett hitüket.
Ezt a jót akkor többen is ebben a versben találták meg  : Tánczos Katalin : Az én miatyánkom.
köszönet
Végezetül egy hatalmas köszönet mindenkinek aki ide téved, itt értékes és érdekes tartalmat talál és megosztja másokkal is ezeket és/vagy más hasonló pozitív gondolatokat, mert ahogy az első bejegyzésben is írtam “mert negatív gondolat, ember, hozzáállás van elég…”
Még egyszer köszönet és kellemes böngészést.
Legjobbakat, Zsolt.

One thought on “köszönet. a két évért. :)

  1. […] ahogy itt és itt írtam soha sem gondoltam volna hogy valaha ennyien olvassák ezeket a […]

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.