Kallós Zoltán

“Addig megyek míg a szememmel látok…”

Messze földre bujdosott a galambom
Meg se látom vagy még hírét se hallom
Csak az esik a szívemnek nehezen
Hogy még nem is beszélhetek én vele.

Addig megyek míg a szememmel látok,
Ameddig egy sűrű erdőt találok
Sűrű erdő közepébe kaszárnya
Odaleszek édes rózsám bezárva.

Holdvilágos csillagos az éjszaka
Kisangyalom gondolsz-e rám valaha
Tanúm az ég és a fényes csillagok,
Hogy én babám mindig csak rád gondolok.

“Udvaromon aranyvályú, aranykút…”

Udvaromon aranyvályú, aranykút,
Abból iszik aranykakas, aranytyúk.
Aranykakas mind azt kukorékolja,
A szeretőm Kolozsváron katona.

Dombon van a kolozsvári kaszárnya,
Akármerről fújja a szél, találja.
Fújj a a szél a kaszárnya tetejét,
De sok kislány siratja a kedvesét.

Három kislány kimegy a temetőbe,
Mind a három letérdepel a földre.
Egy közülük felsohajt a nagy égre:
Mért is lettem katona szeretője.

Budapest, 2008. szeptember

88 éve született Kallós Zoltán, e bejegyzéssel Rá emlékezünk.

Kallós Zoltán (Válaszút, Románia, 1926. március 26. –) Kossuth-díjas erdélyi magyar néprajzkutató, népzenegyűjtő. A Magyar Művészeti Akadémia Népművészeti, Néprajzi Tagozatának tagja (2005).

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s