biztatás

Puskás Ferenc

Papp László háromszoros ökölvívó olimpiai bajnokunk, 1963 decemberében Madridban lépett szorítóba hivatásos mérkőzés keretében a spanyol Folledo ellen. A tét a középsúlyú Európa-bajnoki cím volt. A hatalmas csarnok zsúfolásig megtelt. Laci kissé szorongva nézett a mérkőzés elé. Nem az ellenfél izgatta, hanem a győzelemre áhítozó, heves vérmérsékletű, 15 ezer főnyi hazai közönség várható hangorkánja.

Zúgott is a harsány biztatás a spanyolok kedvence felé. Egyszer azonban váratlanul felharsant a lelátó egyik szögletében a harsány „Hajrá, Papp!” kiáltás is. És míg Folledo hívei olykor szünetet is tartottak, Papp szurkolói megállás nélkül a mérkőzés végéig lankadatlanul bíztatták a magyar fiút. Laci önbizalmát láthatóan növelte a váratlan buzdítás. Fölénye egyre fokozódott. Végül biztos győzelemmel harcolta ki az Európa-bajnok büszke címet.

Az első gratuláló Puskás volt, aki a szorító közvetlen közelében szurkolta végig a mérkőzést.

– Nem értelek, „Öcsi”! – jegyezte meg Papp. – Te amiatt panaszkodsz, hogy alig hallasz Spanyolországban magyar szót. És íme: ma este több száz magyar buzdított itt engem.

– Tévedsz, „Görbe”! (ez Papp kedvenc beceneve) – magyarázott Puskás. – Rajtunk kívül egyetlen magyar sincs itt. Kubala és én fogadtuk fel ezeket az embereket itt. Kasztíliai munkanélküliek. Megvettük nekik a jegyet és órabért fizettünk, hogy téged bíztassanak. Becsülettel rászolgáltak a fizetésre.

Hoffer József : Alberttől Zsákig, könyv Puskás Ferencről

Puskás Ferenc, Purczeld (Budapest, 1927. április 1. – Budapest, 2006. november 17.) olimpiai bajnok és világbajnoki ezüstérmes magyar labdarúgó, edző, az Aranycsapat kapitánya, a Nemzet Sportolója. Közismert becenevén Puskás Öcsi, Spanyolországban Pancho‎.

Papp László (közismert nevén Papp Laci, beceneve Görbe), (Budapest, 1926. március 25. – Budapest, 2003. október 16.) olimpiai bajnok magyar ökölvívó, edző, sportvezető.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.